Kémiatanítás

Durkó Gábor

[kép]

Bemutatkozás


Durkó Gábor vagyok, okleveles vegyész és kémiatanár, a kémiaérettségi.hu portál alapítója és szakmai vezetője.


A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem, és a kémia OKTV-n elért első helyezésemnek köszönhetően felvételi vizsga nélkül jutottam be az ELTE Természettudományi Kar vegyész szakára, ahol kitűnő minősítéssel diplomáztam. A kémiai tudományokból később ugyanitt doktori (PhD) fokozatot is szereztem.

Magántanárként több, mint 15 éve segítek általános- és középiskolás diákoknak dolgozatokra, vizsgákra való felkészülésben, a jobb jegy megszerzésében. Fő profilom a kétszintű érettségire való felkészítés. 2008 óta működik kémia érettségi portálom, amelynek célja a vizsgára készülő diákok és felkészítő tanárok munkájának segítése az érettségivel kapcsolatos anyagok és információk összegyűjtésével és közzétételével. Rendszeresen vezetek az emelt szintű kémiaérettségire felkészítő tanfolyamokat.

2010 óta az ELTE TTK Kémiai Intézetében is tanítok kémia BSc és vegyész MSc szakos egyetemistákat. 2022-ben elnyertem a "Kar Kiváló Oktatója" címet, amit minden évben két TTK-s oktató kaphat meg a hallgatók szavazatai alapján. A 2014/15-ös tanévben egy éven át az Egyesült Királyságban dolgoztam a Queen Mary University of London munkatársaként, ahol előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat tartottam a kémia szakos egyetemi hallgatóknak.

Módszertanilag folyamatosan továbbképzem magam: londoni tartózkodásom során elvégeztem egy egyéves posztgraduális oktatásmódszertani képzést (Postgraduate Certificate in Academic Practice), 2018-ban pedig középiskolai kémiatanári másoddiplomát szereztem a Debreceni Egyetemen.

Az emelt szintű kémiaérettségin dolgozatjavítóként és szóbeli vizsgáztatóként is közreműködöm a fővárosi kormányhivatal felkérésére.

Miben segíthetek?


KONZULTÁCIÓ, TANULÁSI TANÁCSADÁS: A kémia óraszámának csökkentésével párhuzamosan az elsajátítandó ismeretanyag nem csökkent lényegesen. Ezért gyakran előfordul, hogy egyébként jó képességű diákok nem értik, és ezért nem is szívesen tanulják a kémiát. A fontos összefüggések, a kémia belső logikájának kiemelése és a hatékony példamegoldási módszerek megtanítása akár már néhány konzultációs alkalom után eredményt hozhat és könnyebbé teheti az önálló tanulást.

ÉRETTSÉGI FELKÉSZÍTÉS: A sikeres kémia érettségihez átfogó, alapos tudásra van szükség az általános, szerves és szervetlen kémia terén. Gyorsan és hatékonyan kell tudni megoldani – a középszintű vizsgán egyszerűbb, az emelt szintű vizsgán összetettebb – kémiai számítási feladatokat. Ismerni és értelmezni kell tudni a követelményrendszerben szereplő kémiai kísérleteket, ezek egy részét a szóbeli vizsgán be is kell tudni mutatni. A lexikális ismeretanyag elsajátítása mellett – különösen emelt szinten – elvárt a problémamegoldó gondolkodás, azaz a diáknak érteni és alkalmazni is kell tudni a megtanultakat. Ezen kompetenciák megszerzéséhez időre és megfelelő felkészülési programra van szükség, amely minél inkább személyre szabott, annál hatékonyabb lehet.

KORREPETÁLÁS: Meggyőződésem, hogy nincsen olyan ismeretanyag, amelyet ne lehetne érthetően, világosan elmagyarázni. A megértett összefüggések a diákok többsége számára könnyebben tanulhatók, mint azok, amelyeket csak "bemagolni" lehet.

KÉMIAÓRÁK

Tanfolyamok

Minden tanévben több tanfolyamot is indítok az emelt szintű kémiaérettségire készülőknek, ezekről a kémiaérettségi.hu oldalán olvashatsz bővebben.

Egyéni órák

A tanfolyamokon igyekszem külön-külön is odafigyelni a résztvevők fejlődésére, diákjaimnak külön konzultációs lehetőséget biztosítok. A tanfolyamoktól független egyéni felkészítésre, korrepetálásra a szabad kapacitás függvényében, korlátozottan van lehetőség. Az egyéni felkészítés óradíja 9000 Ft / 50 perc (általános- és középiskolások korrepetálása, érettségire való felkészítés, magyar nyelvű óra esetén).


BARÁTSÁGOS LÉGKÖR

Mindent megteszek azért, hogy ne csak tanulj, hanem jól is érezd magad az órámon :)

HATÉKONYSÁG

Számos diáknak segítettem a jobb jegy megszerzésében, az érettségire való felkészülésben - az emelt szintű érettségin két volt diákom is 98%-os eredményt ért el.

FELKÉSZÜLTSÉG

Egyetemi végzettséggel és a kémiai tudományokban PhD fokozattal rendelkezem. A kémiaérettségi.hu portál szerkesztőjeként naprakész információim vannak a kémia érettségi követelményekről.



TAPASZTALAT

Mint magántanár, tanfolyamvezető és egyetemi oktató, többéves tanítási gyakorlattal rendelkezem, a kémia érettségin dolgozatjavítóként és vizsgáztatóként is közreműködtem

MINŐSÉG

Folyamatosan továbbfejlesztem oktatási módszereimet, amiben nagy szerepe van a diákjaimtól kapott visszajelzéseknek is.

RUGALMASSÁG

A felkészülés formája az igényeidhez igazodik: szívesen segítek egyéni felkészülési tervvel, a tanfolyam mellett a számodra nehezebb témaköröket különórán is megbeszélhetjük.

KAPCSOLAT

Ha további kérdésed van, keress bizalommal:

Durkó Gábor

06 20 481-1776

durko.gabor kukac kemiaerettsegi pont hu

https://kemiatanar.eu/

https://kemiaerettsegi.hu/